Kormányszerződést kötött Theresa May brit miniszterelnök az Arlene Foster által irányított északír Demokratikus Unionista Párttal – írja a Zeit. A szerződés értelmében kisebbségi kormány áll fel, mellyel a DUP együtt fog szavazni a fontosabb kérdésekben, de Koalíció nem jön létre.
A megállapodás azután született meg, hogy a konzervatív kormányzat Londonban ígéretet tett arra: több pénzzel támogatja az északír veteránok ellátását – jelentette a DUP szóvivője. Pont kerülhet ezzel az unionista párt követeléseire, amikről korábbi cikkünkben írtunk.
May „örvendetesnek” nevezte a megállapodás megszületését és kiemelte, hogy a konzervatívok és a DUP „sok közös értéken” osztoznak.
Nem ez az első alkalom, hogy egy brit konzervatív kormány északír unionisták támogatására szorul a többség eléréséhez. John Major miniszterelnök 1996-ban és 1997-ben is az Ulsteri Unionista Párt erői által tudta a többségét fenntartani.